Program


Aktuális előadások



A zenés színházi est tisztelgés a régi klasszikus kabaré, a pesti éjszakai szórakoztatás legendás előadói, szerzői előtt. „A pesti kabaré a szatíra. Az a cukrozott epe, hitetlenség és finom rosszmájúság öltött benne testet, amely minden pesti emberben bennlakozik, az az okosság teremtette meg, mely ennek a városnak egyik fontos jellemvonása.” – ír a magyar kabaréról Kosztolányi Dezső. Többek között Nagy Endre, Békeffi László, Kellér Dezső konferanszai, Molnár vagy Karinthy iróniája, Zerkovitz Béla, Szirmai Albert, Márkus Alfréd dalai, vagy épp Darvas Szilárd, Kazal László előadói bravúrjai segítettek több generációnak is túlélni viharos évtizedeket. Fanyarul összekacsintva a közönséggel mondták ki a kimondhatatlant, vagy tanítottak olvasni a sorok között. Meglátni a könnyben a viccet, a humorban a tragikumot. Nevetni a világon és önmagunkon még akkor is, ha semmi ok a jókedvre.

Játékidő: 2x45 perc egy szünettel

Az est főhajtás az idén 45 éves legendás Budapest Orfeum előadás előtt is.

Pesti polgár – Fesztbaum Béla

Ajánló


A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek a…

Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók,…

ifj. Johann Strauss A DENEVÉR Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!