Program


Aktuális előadások



A svéd Mozart-kortárs,Joseph Martin Kraus c-moll szimfóniájával kezdődik, Joseph Haydn elegáns és elokvens G-dúr hegedűversenyével folytatódik, majd a szünet után Beethoven életkedvet árasztó 2. szimfóniájával zárul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Ferencsik bérletének harmadik estje. Mindhárom mű a klasszikus stílust képviseli, és az, hogy az egyik nem Bécshez, hanem a messzi Északhoz kötődik – ráadásul ritkaság –, csak izgalmasabbá teszi a válogatást. Izgalmas az előadógárda is, hiszen a karmester a nemzetközi régizenei interpretációs gyakorlat nagynevű képviselője, a Venice Baroque alapítója, Andrea Marcon, a versenymű szólistája pedig az örmény származású francia virtuóz,Chouchane Siranossian.

 

Milyen lehet egy klasszikus mű, ha nem bécsi, még csak nem is osztrák, hanem svéd zeneszerző írja? Megtudhatjuk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Ferencsik bérletének harmadik estjén, amelyen a nagyszerű olasz vendégkarmester, a Venice Baroque alapítójaként és vezetőjeként világhírűvé lett Andrea Marcon bevezetőül Joseph Martin Kraus c-moll szimfóniáját vezényli. Az igazat megvallva a zeneszerző nem svédnek, hanem németnek született, de huszonegy évesen Svédországba költözött, és ott is halt meg harminchat éves korában. A figyelmesebbeknek feltűnhetett, hogy majdnem pontosan annyi évet élt, mint A varázsfuvola szerzője, és még nagyobb a meglepetés, ha hozzátesszük, hogy ugyanabban az évben, 1756-ban született, mint halhatatlan kortársa. Nem csoda, ha így emlegetik: „a svéd Mozart”. A műsor második számaként az örmény származású, francia virtuóz, Chouchane Siranossian hangszerén csendül fel Haydn G-dúr hegedűversenye, a szünet után pedig a bécsi klasszikát tetőző mester, Beethoven derűtől kicsattanó 2. szimfóniája zárja a koncertet.

Joseph Martin KRAUS: c-moll szimfónia 

Joseph HAYDN: G-dúr hegedűverseny, Hob. VIIa:4 

***

Ludwig van BEETHOVEN: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 36 

Chouchane Siranossian hegedű

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Andrea Marcon

 

Ajánló


Jól ismert filmzenék, színes hangulatfények, csodálatos orgonahangzás - páratlan koncertélmény a Debreceni Református Nagytemplomban.

Az ország egyik legismertebb énekese, gitárosa és zeneszerzője Zorán 2025. november 13-án ismét felejthetetlennek ígérkező estére hívja a közönségét Vecsésre,…

A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!