Program


Aktuális előadások



Aba-Novák Vilmos 1894-ben Budapesten született. Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait a Nagy Háború szakította félbe, amikor őt is besorozták és a harctéren súlyosan megsérült. A háború után bontakozott ki művészete, amelynek fontos része volt a grafika, azonban vérbeli festőként elsősorban festői tevékenységével szerzett hírnevet. 1929-30-ban római ösztöndíjas volt, és ennek köszönhetően képei
kivilágosodtak, fontos új témák is megjelentek művészetében. Aba-Novák korának legtöbbet foglalkoztatott művésze volt, amelyben kiemelkedő szerepet kaptak a murális munkák, mint a jászszentandrási, városmajori templomi képek, és a szegedi Hősök kapujának falképei. Ebben az időben számos nemzetközi kiállításon díjazták a műveit, többek között a Párizsi Világkiállítás Grand Prix-jét is megkapta. Ez a gazdag és nagyszerű életmű 1941-ben ért véget.

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Ajánló


A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók…

A népszerű televíziós műsorvezető sikerkönyvéről szóló beszélgetésében betekintést enged személyes gondolataiba, megosztja tapasztalatait a változókorról, valamint a fiatalság mégsem annyira…

"Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!