Program


Bocskor Bíborka / Beck Zoli / Magashegyi Underground: Egyszer -m-a-j-d- még látlak

Bocskor Bíborka / Beck Zoli / Magashegyi Underground: Egyszer -m-a-j-d- még látlak

Különleges koncertre készül Bocskor Bíborka zenekara: a Magashegyi Underground ritkán szokott akusztikus koncerteket adni – az elmúlt évtizedek „csendesülős” hulláma őket valamiért elkerülte. a Városmajori Szabadtéri Színpad ez irányú felkérésének végül a korábbi közös szép emlékek után – kétszer adtak itt szimfonikus koncertet, 2016-ban és 2019-ben – nem tudtak ellenállni.  több

Aktuális előadások



Különleges koncertre készül Bocskor Bíborka zenekara: a Magashegyi Underground ritkán szokott akusztikus koncerteket adni – az elmúlt évtizedek „csendesülős” hulláma őket valamiért elkerülte. a Városmajori Szabadtéri Színpad ez irányú felkérésének végül a korábbi közös szép emlékek után – kétszer adtak itt szimfonikus koncertet, 2016-ban és 2019-ben – nem tudtak ellenállni. A fellépés középpontjában régi harcostársukkal, Beck Zolival közösen készült dalai állnak: a vele közösen szerzettek mellett néhány Tóth Krisztina versfeldolgozás és egy Cseh Tamás – Bereményi Géza klasszikus. A duettek mellett természetesen a csapat legnagyobb sikerei sem maradhatnak ki, az alkalomhoz illő finom, de játékos hangszerelésben – amelyekben játszótársuk lesz még Sárkány Bertalan ütőhangszeres. A csapat izgatottan várja a fellépést, ez lesz az egyetlen ültetett Magashegyi koncert Budapesten 2024-ben.

Ajánló


Az a zenekar, amelyet Kobayashi Ken-Ichiro életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, az a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt. 2024.…

3 Grammy-díj, 14 sorlemez, 8 koncertalbum, 3,4 millárd dalletöltés és tucatnyi világsláger – ez az 1977-ben alapított amerikai Toto rövid…

A BALATURNÉ újabb állomása a balatonboglári Kultkikötőben.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!