művész


Bot Gábor
4

Bot Gábor

Született: 1971. július 4. (Budapest)

Színművész.

Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte, egy évig furulyázni, majd négy évig trombitálni tanult. 13 évesen került a Magyar Rádió Gyermekkórusába.

1990-1994-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszakos hallgatója volt, majd 1994-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2000-ben diplomázott Pászthy Júlia…

 Tovább

Aktuális programok


Az Operaház Fantomja

Madách Színház

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

Színművész.

Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte, egy évig furulyázni, majd négy évig trombitálni tanult. 13 évesen került a Magyar Rádió Gyermekkórusába.

1990-1994-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszakos hallgatója volt, majd 1994-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol 2000-ben diplomázott Pászthy Júlia és Gulyás Dénes növendékeként. 1991 óta szerepel különböző színpadi produkciókban. Jelenleg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és a Rátonyi Róbert Színház tagja.

Színházi klasszikus szerepei
Haydn: Élet A Holdon (Arany János Színház)
Monteverdi: Orfeusz (Kamaraopera)
Auber: Fra Diavol (Színművészeti Főiskola)
Donizetti: A csengő (Zeneakadémia)
Purcell: Dido és Aeneas (Tavaszi Fesztivál)
Handel: Messiás (veszprémi katolikus templom)

Színházi főbb operett-, rockopera- és musicalszerepei:
J. Strauss: Denevér (Világoperett)
Koldusopera (Színművészeti Főiskola)
Elisabeth (Budapesti Operettszínház)
Hotel Menthol (Budapesti Operettszínház)
Kálmán Imre: Marica grófnő - Tasziló (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)
J. Srauss: Cigánybáró - Ottokár (Budapesti Operettszínház)
Bakonyi Károly: Mágnás Miska - Baracs (Budapesti Operettszínház)
Lehár Ferenc: Cigányszerelem - Józsi (Miskolci Nemzeti Színház)
Huszka Jenő: Lili bárónő - Illésházy gróf (Szolnoki Szigligeti Színház)
A. L. Webber: Evita - Che Guevara (Rock Sz., Miskolci N. Sz.), Agustín Magaldi (Margitszigeti Szabadtéri, Szegedi N.Sz.)
A. L. Webber: Az Operaház Fantomja - Raoul (Madách Színház)
A. L. Webber: Jézus Krisztus szupersztár - Jézus (Miskolci Nemzeti Színház)
Szörényi - Lezsák: Atilla – Isten kardja - Gyengizik (Szegedi Szabadtéri Játékok, Esztergomi Szabadtéri Játékok)
John Kander: A Pókasszony csókja - Gabriel (Tivoli Színház)
Várkonyi Mátyás: Ifipark - Jampi (Sztár Rock Színház)
Huszka Jenő, Bakonyi Károly és Martos Ferenc: Bob herceg - Lord Lancaster (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)
Tasnádi István: A magyar zombi - Megaboy (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)
Várkonyi M.-Miklós T.r: Sztárcsinálók - Péter apostol (Margitszigeti Szabadtéri); Juvenalis (Óbuda, Zichy-kastély)
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - René, Luxemburg grófja (Szolnoki Szigligeti Színház)
Horváth Károly - Tömöry Péter: Canterbury mesék - Vidám barát, később Ifjú (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Sz.)
Rob Bolland & Ferri Bolland: 3 Testőr - D'Artagnan (Budapest)
Huszka Jenő: Mária főhadnagy - Jancsó hadnagy (Szolnoki Szigligeti Színház)
Roman Polański: Vámpírok bálja - Nightmare szóló, Chagall, Krolock gróf (PS Produkció, Magyar Színház)
Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony – Péterffy (Szolnoki Szigligeti Színház)
Dés László–Nemes István: Valahol Európában (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)
Frank Wildhorn: A Vörös Pimpernel – Percy (Szolnoki Szigligeti Színház)
Lionel Bart: Olivér! – Mr. Bumble (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)

Szerepei a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban:
Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf - 2002/2003 Marica grófnő
Lali - 2003/2004 3:1 a szerelem javára
Csődör - 2003/2004 Alul semmi
Cherub, A Föld szellemének szava, Múmia, Az elítélt - 2004/2005 Az ember tragédiája
Lord Lancaster - 2004/2005 Bob herceg
Megaboy - 2005/2006 A magyar zombi
Hud - 2006/2007 Hair
Adam Zsazsic - 2006/2007 Galócza
Hossz - 2007/2008 Valahol Európában
Jancsó Bálint - 2007/2008 Mária főhadnagy
Gábor diák – 2008/2009 Gül Baba
Kukorica Jancsi – 2009/2010 János Vitéz
Gyuri, pincér – 2010/2011 Liliomfi
Baracs István, mérnök – 2010/2011 Mágnás Miska
Török János – 2011/2012 Légy jó mindhalálig
Röné, a csókkirály, gitáron – 2012/2013 Made in Hungária
Második rendőr – 2012/2013 A Doktor Úr
Jézus/Ádám – 2013/2014 Csíksomlyói passió
Georg von Trapp kapitány – 2013/2014 A muzsika hangja
Ted, a menhely lakóinak kapitánya – 2014/2015 A kölyök
Dorozsmai Pista – 2014/2015 Csókos asszony
Szent Péter – 2015/2016 Doctor Herz
Andersen Vili – 2016/2017 Én és a kisöcsém
Kádár István – 2016/2017 Liliom
Che – 2017/2018 Evita
Pokol angyala – 2017/2018 Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Ifjú Scrooge – 2018/2019 Isten pénze
Kalmár Péter, osztályfőnök – 2018/2019 Abigél

Film:
Határok nélkül - Szilveszteri gálaműsor a Szolnoki Szigligeti Színházból (magyar szórakoztató műsor, 147 perc, 2008)

A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása

A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Camille de Rosillon
A Vörös Pimpernel - musical

A Vörös Pimpernel - musical

Általános
  • Mercier
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

József Attila Színház
  • Lucrezio, egyetemi hallgató
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja

Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Raoul, Vicomte de Chagny
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Toldi György
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Raoul, Vicomte de Chagny
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Hírös Agóra
  • Edvin
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Edwin Ronald herceg
Csárdáskirálynő - operett

Csárdáskirálynő - operett

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Edwin Ronald herceg
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Edwin Ronald herceg
Évadkezdő MusicalPlusz 99.

Évadkezdő MusicalPlusz 99.

Általános
  • Egyéb
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Magaldi
Isten rabjai

Isten rabjai

Gárdonyi Géza Színház
  • MARCELLUSZ
IX. Musical Villamos (Élő online musical műsor Szegedről)

IX. Musical Villamos (Élő online musical műsor Szegedről)

Palladium Szeged
  • Színművész
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Edwin Ronald herceg
Lili bárónő

Lili bárónő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Illésházy László gróf
Liliomfi - A Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) vendégjátéka

Liliomfi - A Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Gyuri, pincér
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp;

Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Lahib /Pribék János/ janicsár
Musical est Janza Katával

Musical est Janza Katával

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Egyéb
MusicalPlusz 44.

MusicalPlusz 44.

Jegycenter Kft.
  • Színész
MusicalPlusz 80.

MusicalPlusz 80.

Általános
  • Fellépő
Sárkányszív - Történelmi Családi-lovas musical - Szolnoki Péter - Moravetz Levente

Sárkányszív - Történelmi Családi-lovas musical - Szolnoki Péter - Moravetz Levente

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Forgách Balázs
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Forgách Balázs
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Forgách Balázs
Sztárcsinálók

Sztárcsinálók

Általános
  • Juvenalis
Születésnapi MusicalPlusz

Születésnapi MusicalPlusz

Általános
  • Színész
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula

RaM Colosseum
  • Toldi
Újévi koncert

Újévi koncert

Gárdonyi Géza Színház
  • Közreműködik
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Lucrezio, egyetemi hallgató
Valentin napi MusicalPlusz

Valentin napi MusicalPlusz

Jegycenter Kft.
  • Színész
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Krolock (aug. 27. 15:00, 28. 15:00)
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA musical

VÁMPÍROK BÁLJA musical

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

PS Produkció Kft.
  • Krolock
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

PS Produkció Kft.
  • Krolock gróf
Volt egy seregünk

Volt egy seregünk

Kanizsai Kulturális Központ
  • Második énekes
Vörös Pimpernel

Vörös Pimpernel

Thália Színház
  • Percy Blakeney, Grappin és a Vörös Pimpernel, Chauvelin

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!