Színház, Előadói est
60 program
Hogyan törjük meg az örökölt családi mintákat? - Orvos-Tóth Noémi előadása
Molnár Vid Bertalan Művelődési KözpontEgy számítógépes játék karakterei a színpadon. Négy karakter, akit a közönség tagjai határoznak meg. Versenyeznek egymással egyéniben, csapatban, kettesével-hármasával összeállva. Összemérik fizikai, szellemi erejüket, kreativitásukat vagy épp rímelési képességeiket. Érzelmes dráma műveltségi kvízkérdésekkel, történetmesélés plankelés közben musicalbetétekkel tarkítva... Bármi megtörténhet, amit a játék keretei engednek! Gamer effektek, kihívások, természetesen a közönség ötletei alapján.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 10. 21. (kedd) 19.00
Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.
Helló Barbra! Nádasi Veronika zenés, színházi estje Barbra Streisand dalaival
Budapesti OperettszínházShirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit
Schell Judit zenés önálló estje
Szűcs Nelli önálló estje a Kaszás Attila Teremben. Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Molnár Ferenccel rövid és viharos házasságban élt. Bizonyíthatatlan vádak alapján mellőzött lett 1945 után – színpadra többé nem léphetett. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították.
HOBO: Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok.
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.
Az előadás után író-olvasó találkozó Dobray Saroltával 19.30-tól.
„A képzelet ősi szava, a maya, ami egyet jelent a mágiával, lelkünk varázshatalmával, amivel meg tudjuk szépíteni, és el is tudjuk rontani életünket. A sorsalakítás művészetéről kívánok beszélni.” (M.P.)
Csákányi Eszter színművész és Csonka Zsuzsanna operaénekes „Látod, valóra vált!” című, Selmeczi György dalaira épülő zenés színházi műsora 2025. október 27-én hétfőn este 19.00-tól a miskolci Tudomány és Technika Háza TTH Színpadán.
Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ”Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel 2025. november 3-án a Tudomány és Technika Háza TTH Színpadán, Miskolcon lép fel zenés, irodalmi estjével.
Polcz Alaine (Pszichológus, tanatológus, a Hospice Alapítvány alapítója) a legnagyobb hatású alkotó asszonyok közé tartozik. Írásaival tudatosan dolgozta fel újra és újra a vele történteket, és tette ezt úgy, hogy finoman kézen fogva tanítja meg olvasóját élni, túlélni és meghalni.
Tóth Auguszta önálló estje.
2 óra 10 perc, szünet nélkül
A nagy versek mellett számos önéletrajzi elem szerepel az estben: egy kései szerelem csodája, kórházi gyötrelmei, elszánt élniakarása.
Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 10. 12. (vasárnap) 17.00
Vígjáték
80 perc 1 felvonásban
Háttérsztorik extra: Rendezői változat
Négy dudás egy csárdában plusz Fagyi.
Jordán Tamás rendkívül szellemes stand up comedy-vel rukkolt elő. Történeteket mesél, köztük sok színházit, úgy, hogy a beszédfolyamba verseket sző. De úgy mondja a költeményeket, annyira természetes hangon, mintha csak diskurálna, folytatná a sztorizást. Vicc, adoma, groteszkbe hajló história és Karinthy, Kosztolányi, Radnóti, József Attila, Ady, Babits egybeolvad. Döbbenetes tömör bölcsesség jól érzi magát a bő lére eresztett sztorizás közben. Könnyed történetek túlmutatnak önmagukon. Fantasztikusan széles hangulati és érzelmi skálán játszik.
Vecsei H. Miklós és a QJÚB – Párbeszéd sötétben/Vetített koncertszínház Csóri Sándor életműve nyomán
Művészetek Háza, MiskolcVecsei H. Miklós és zenész barátai - a Music Hungary-díjas QJÚB - József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.
Higgy, bízz, érezz… Kérdezz-felelek!
“Hiszek abban, hogy a valóságunkat mi teremtjük!
Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberek ismeretlen történeteivel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő része.
koncert-színház
Szerző: Keller János
A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.
Pár barát egy zavartalan hétvégét készül eltölteni egy vidéki villában, a nyugalmat és a megérdemelt pihenést keresve.
Vállalkozó asszony, magyar zsidó, józsefvárosi kapitalista, akit nem lehet legyőzni. Ez az asszony kemény, ragyogó, örökéletű, mint a márványkő, ami után nevét kapta: Marmorstein Berta. Az ő „igaz” történetét meséli el Rák Kati, akinek az előadásában mosolygós-könnyes mesét kapunk a „ferencjóskás” kortól kezdve az első világháborún, a Horthy-korszakon, a második világháborún és az azt követő évek zűrzavarain át a megbékélésig.
Ez az est, a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb storykat!
A történelem kulisszái között - exkluzív jótékonysági irodalmi est Fábián Jankával
Fiatal Alkotók MűhelyeFiAM Estek*
A történelem kulisszái között - exkluzív jótékonysági irodalmi est
Ellopott gyermekkor - A parentifikáció jelensége és annak felnőttkori jelensége.
A német szerző, Peter Hacks monodrámája a világirodalom egyik leghíresebb és leghírhedtebb szerelmi viszonyának titkait tárja elénk, mégpedig az egyik fél szemszögéből, ahogyan ő látta, ahogyan ő megélte.
„Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott” – Rudolf Höss
Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére
Berecz András önálló estje egy részben
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!