Színház, Zenés színmű
64 program
Tyúkdráma
Zenés tyúkelőadás galambokkal, cicákkal, Morzsa kutyával
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
Mélységből a magasságig jutott, életének tanulsága, elért és fennmaradt sikerei, máig aktuális dalai minden korosztály számára meghatározóak!
A pásztorok minden évben összegyűlnek az Ararát-hegy melletti Küp-tó partján, hogy fuvoláikon eljátsszák az Ararát-hegy haragját. A vén szúfi, miután egy szürke ló jelenik meg Ahmet ajtaja előtt, úgy ítél, hogy a lovat, amely utasításra sem hajlandó elmenni, Isten ajándékának kell tekinteni. Mahmut Han vezér viszont nem hajlandó tiszteletben tartani a hagyományt. Visszaköveteli a lovát, bebörtönzi a vén szúfit, és porig égeti a falut, melynek lakói ellenszegültek akaratának. Közvetítőként Musa Beyt küldi a haragja elől elmenekülő falusiakhoz. Később azonban őt és Ahmetet is börtönbe veti, anélkül, hogy tudna a lánya, Gülbahar és Ahmet között kibontakozó szerelemről.
Egy vonat elindul valahová. Az egyik fülkében ül egy nő, majd belép egy férfi és helyet foglal szemben a nővel. Beszédbe elegyednek. A két ember kíváncsian érdeklődik egymás sorsa iránt. Történeteik megelevenednek előttünk.
MITEM 2025 - A LÁTOGATÁS - Sardegna Teatro (Olaszország) - Teatro Migjeni Shkoder (Albánia) előadása
Nemzeti SzínházSenki sem tudja hogyan történt, de az angyal egyszer csak azon kapta magát, hogy a föld fölött jár. A falu bolondja, igen, ő jól emlékszik, hiszen ő volt az első, aki megpillantotta, és az utolsó, aki elfelejti.
Koncertszínház egy felvonásban
Koncertszínház Arany János és Petőfi Sándor levelezése alapján
Koltai Róbert a hazai színházi élet és filmjátszás ikonikus alakja. Vidám zenés műsorának a címe is egy cinkos összekacsintás a közönséggel: SOSE HALOK MEG?
Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.
Egy pincérnő és egy szakács: Frankie és Johnny. Bár nem lehet csak azért járni valakivel, mert van egy ilyen dal, ők kölcsönösen kinézik egymást maguknak az étteremben.
A Momentán Társulat 2024 szeptember óta működő improvizációs színházi alkotóműhelye, a Momentán Műhely bemutatja REFLEX című előadását.
ROCKNAGYI
TINA TURNER
küzdelme a világhírig
Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!
„Halhatatlanok vagyunk, micsoda boldogság!”
A Magyar Színház zenés előadásában megismerheted Tutajos és Bütyök, a két fővárosi nyolcadikos csodás nyári kalandjait. A két jó barát először jár vidéken, mégpedig a varázslatos titkokat rejtő Kis-Balaton mellett. Eleinte minden idegen a számukra, de Matula bácsi – aki kicsit olyan, mintha mindannyiunk nagypapája volna – megismerteti őket a táj titkaival, a végtelen nádas különleges állataival és növényeivel, a vidéki élet szépségeivel.
CSODASZARAS
családi lovas rock-opera
Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad, és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá, a Keleti pályaudvarra szalad, csak hogy innen nem lehet elmenni, az emberek itt ragadtak valahogy, innen nem mennek és ide nem érkeznek vonatok.
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.”
A hamisítatlan mediterrán hangulat az összegabalyodott szerelmi szálakkal elbűvölő előadást varázsol a nézők elé! Anconában él Don Tomao, az eladósorba került beszédhibás lányát egyedül nevelő, ám hódításban még mindig élenjáró, korosodó amoroso könnyűvérű szobalányával. Szomszédjában egy magányos panziósnő és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézós.
Vecsei H. Miklós/Csoóri Sándor: Párbeszéd, sötétben - koncertszínház
KMO Művelődési Központ és KönyvtárVecsei H. Miklós és zenész barátai - a Music Hungary-díjas QJÚB - József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncert-színházi előadást, amely a mai eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.
Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
Előadják:
Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor és Radványi Balázs
Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka dalok.
Ahogy a Karácsony minden generációnak ünnep, így ez az előadás is lehet esti templomi koncert, délelőtti gyerekműsor, vagy hétvégi családi alkalom.
„Ádventi koncertünket mindenkinek ajánljuk – Kányádi Sándort idézve – karon ülőtől botra támaszkodóig.” Gryllus Dániel
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!